DIÁKÉLET A 2012-2013-AS TANÉV ELSŐ FÉLÉVÉBEN

 

Az Osztályfőnöki munkaközösség és a DÖK a 2012-2013-as tanév elején új alapokra helyezte a közös munkát. A programokat, rendezvényeket együtt terveztük meg és igyekeztünk ebbe bevonni a tanulókat is. Előkészítettük az októberi tanulmányi kirándulásokat és az iskolai versenyeket.

Októberben műsorral készültünk az aradi vértanúk és az 56-os forradalom megünneplésére. A próbák jó hangulatban teltek, a diákok szívesen vállalkoztak szereplésre.

Novemberben kiállítást rendeztünk a Városok napja alkalmából. Erre minden osztály egy-egy város bemutatásával készült, az elkészült anyaghoz nyereményjáték is kapcsolódott. A legtöbb pontot a 2/12.S osztály gyűjtötte(24/22), így az egynapos osztálykirándulást ők nyerték. Gratulálunk nekik! Második helyen a 11.G osztály végzett 21 ponttal, a harmadik helyen pedig holtverseny alakult ki. Három osztály szerzett 19 pontot: 12.G, 2/12.E, 1/9.K.

A december mozgalmas napokat hozott, ami a szokásos Mikulás-járással indult. A tanulók minden évben szívesen vesznek részt ebben. A hagyomány mellett új dologgal is készültünk: az advent szépségét, jelentőségét igyekeztünk megismertetni a diákokkal. Az iskola adventi koszorúján hétfőnként gyújtottuk meg a gyertyákat, zenehallgatás, versmondás, mézeskalács, szaloncukor kíséretében. A karácsonyi ünnepségek osztálykeretek között zajlottak az utolsó tanítási napon.
December 15-én tartottuk az idei szalagavatói ünnepséget, amely kiterjedt szervezést igényelt. Sok ötletet kaptunk nemcsak a kollégáktól, hanem a diákoktól is. A végzősök palotást és bécsi keringőt táncoltak, az osztályok saját produkcióval mutatkoztak be és vendégelőadókat is fogadtunk. Reményeink szerint ez az este szép emlék marad a végzős tanulók számára és szívesen emlékeznek a többi rendezvényre is.

   Fórizsné Urbán Krisztina, az Osztályfőnöki munkaközösség vezetője
   Maczó Ferenc, DÖK-segítő tanár

Képek >>>

Budapest, 2013.január 11.

 

Várjuk az észrevételeiket, ötleteiket honlapunkkal kapcsolatban!   kujbuss@ybleszi.hu